2022.12.06., kedd , Miklós

Hírek

2022. szeptember 29. csütörtök • 11:07

Újabb több száz magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

Októbertől ismét pályázhatnak a 18 éves európai, így magyar fiatalok is ingyenes vonatbérletekre a DiscoverEU-program keretében - közölte az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora csütörtökön.

Ujhelyi István az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte, október 11. és 25. között azok pályázhatnak, akik 2004-ben születtek, utazni pedig ismét akár 30 napig is lehet majd 2023 márciusa és 2024 februárja között.


Fotó: pixabay

Hozzátette, a mostani fordulóban 35 ezer jegyet oszt szét az Európai Bizottság, ebből Magyarországnak, illetve a magyar fiataloknak 443 bérlet jut a kvóta szerint.

Az EP-képviselő tájékoztatása szerint a 2018 nyara óta a DiscoverEU-pályázatokra több mint 750 ezer fiatal adott be jelentkezést, közülük több mint 165 ezren jutottak hozzá az ingyenbérletekhez.

A közlemény szerint Magyarországon is kiemelkedően sikeres a program, miután minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés: eddig összesen mintegy 20 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 3610-en körbe is tudták utazni Európát az uniótól kapott InterRail-jegyekkel.

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.